Egy hideg, esős éjszakai órákban csalódottan ültem a legközelebbi bár pultjánál és a tömény italba fojtva érzéseimet embertelenül vedeltem be az alkoholt.
Ahogyan éreztem, hogy szépen lassan agyam irányítását átvette az alkohol kicsit sem ellenállva sírva elkezdtem a pult mögött lévő fiatal fiúnak mondani a terheimet, hogy miért is jöttem ide. Ő semmit sem törődve velem dolgozott tovább és eltűrte, hogy én egy szánalomra lévő férfi sírva fakadva sajnáltattam magamat. Mikor kicsit megnyugodtam megpróbáltam haza indulni, de amint kiértem az utcára a sötétség fogadott és az a tudatlanság, hogy semmit sem tudok. Elindultam egy számomra kicsit ismerős úton haza felé miközben gondolataim még mindig csak a mai napon és azon járt, hogy egy pár óra alatt, hogy törték össze a szívemet. Az a nő akiért én bármit megtennék ő egy szempillantás alatt érzés nélkül össze törte azt az aprócska, de még is annál fontosabb érzékszervemet, ami csak akkor dobogott oly hevesen, mikor vele voltam. A vele töltött emlékeim visszajöttek és újra vissza emlékezve a múltra könnyeim előjöttek és mint egy kisgyerek sírva mentem tovább. Nem bírtam tovább és egy sikátorban a falhoz dőlve össze kuporogtam és behunytam a szemem miközben halkan szinte suttogva csak egy kérdést mondtam ki.
- HaEun miért tetted ezt velem? - egy nagyot felsóhajtottam és mint egy végtelen film úgy láttam magam előtt az egészet ahogy újra és újra olvasom a levelet és ahogyan kirohantam a szállodából és gondolkozás nélkül jobbra balra nézve kerestem őt. De már késő volt, elment, többet nem jön vissza, ő már boldog egy másik férfival.
Egész éjszaka ez ment míg el nem aludtam és csak másnap reggel a ricsajra ébredtem fel. Sok ember sétált fényes nappal míg én egy fekete öltönyben büdösen és nem túl jó képpel feküdtem a földön. Sokan pénzt adtak oda nekem mint, ha valami hajléktalan lennék akinek semmire se futja. Felálltam és a sötét sikátorból kilépve szemembe sütött a vakító nap. Vártam míg szemem megszokja az erős fényt és elindultam gyorsan haza. Amint haza értem gyorsan bedobtam a szennyesbe a ruháimat és lefürödtem hogy friss legyek és ne lehessen érezni rajtam a tömény alkohol szagot.
Amint készen lettem kipakoltam gatyám zsebeit és hirtelen egy kis papírt találtam meg, pontosabban azt a papírt amin az ő üzenete volt Köszönöm azt a 2 évet. Bár csak egy mondat szívemben olyan érzés mint ha egy tőrt szúrnának bele. Fejem sajgót a sok alkoholtól és még mindig éreztem magamon a tömény alkoholt így még egyszer lefürödtem és bevettem egy gyógyszert és azzal be is feküdtem az ágyba, hogy pihenhessek mikor hangos kopogásokra lettem figyelmes. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és az ajtó felé vettem irányom ám, ahogy kinyitottam az ajtót megbántam. Ő volt az.
- HaEun miért vagy itt? - néztem rá keservesen, miközben az ajtóra támaszkodtam. Ő rám se hederítve bement és egyenesen a szobánk felé vette az irányát és míg én a konyhában az asztalon elterülve feküdtem ő pár órával később 2 bőrönddel és egy halom táskával tért vissza. Rám se nézet, hozzám se szólt csak elment minden cuccával. Ezernyi emlék melyet soha nem fogok tudni elfelejteni az agyamba marad és csak rá fogok tudni gondolni. - szaladt végig agyamon, miközben kezemet ökölbe szorítottam de hamar le is nyugodtam.
~pár évvel később~
Sok éve történt de még se tudok túl esni rajta. Minden egyes nap úgy gondolok a múltra, mint ha csak pár órája történt volna. Minden nap csak azon agyalok mit rontottam el annyira, hogy ezt érdemlem, hogy mit tehettem előző életemben, hogy most ezt adja az isten.
Bánatosan ültem laptopom előtt és dolgoztam miközben egyszer kétszer ránéztem HaEun-el közös képeinkre. Míg azon dolgoztam, hogy cégem híresebb legyen kopogásra lettem figyelmes. Odacsoszogtam az ajtóhoz és ahogy kinyitottam 2 rendőr volt ott.
- Maga MinJun? - kérdezték komolyan, mire én helyeslően bólintottam és kezembe nyomtak egy borítékot és már távoztak is. Értetlenül néztem magam elé, miközben a borítékot méregettem. Ahogy, becsuktam az ajtót azonnal kinyitottam a borítékot. Egy bírósági papír volt ahol a vádlott én és a bántalmazott pedig HaEun volt. Nem értettem semmit, így elkezdtem olvasni tovább és mire a végére értem értelmetlenül álltam maga elé nézve.
Kang HaEun feljelentést tett Park MinJun ellen, miszerint bántalmazta őt nemi erőszakkal és megfenyegette. Így Április.16-án a vádlottat és a bántalmazottat a Fővárosi Bíróságra kell, hogy jöjjenek. Ahogyan ez a rész kavargott a fejemben próbáltam mindent össze szedni de nem ment. Mindenem ami volt most el fogom veszíteni, ezzel végleg lezárva az egész életemet.
Már csak pár hét kellet a bíróság napjáig de nem bírtam. Össze omlottam, és mint egy kisgyerek úgy viselkedtem. Minden nap a rosszabbnál, rosszabb gyógyszereket vettem be miközben azokat töményebbnél, töményebb alkohollal itattam. És végül a bíróság előtti 3. napban annyi mindent beszedtem, hogy már nem voltam önmagamnál. Elővettem egy pengét és ereimnél vagdosni kezdtem puha bőrömet, ahogy csuklómon végig folyt bíbor vörös vérem azt új begyemmel letöröltem és egy fehér lapra véremmel írni kezdtem. Már bal kezemen egy ép bőr nem maradt, mire megírtam búcsú levelemet és, míg én sebeiben gyönyörködtem éreztem, hogy kezdek szédülni. Elővettem egy nyakkendőt és egy plafonnál futó csőre rákötöttem úgy, hogy végül egy hurok legyen a végén. Odaraktam egy széket és míg egy képet szorongattam HaEun-ról a hurkot a nyakam köré raktam és a széket elrúgtam magam alól
- HaEun...nagyon szerettelek! -ez volt az utolsó amit mondtam és míg egy picit rángatóztam, testemben az erőm kezdett alább hagyni, míg teljesen elfogyott és már csak élettelen holtestem lógott ott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése